Felborult a világ rendje!

Én a mindig pozitív, vidám nőszemély, egy depressziós, kedvetlen, élettelen valamivé lettem.

Nem tudom mikor és miért történt ez.

De az biztos, hogy nem tetszik. Nem szeretem így magam.

Bár gondolom, hogy az alap probléma ez, hogy mindig is elégedetlen voltam magammal. Mindig meg akartam felelni olyan elvárásoknak, amiket én állítok fel magamnak. Nem foglalkoztam azzal, hogy ez jó-e nekem, kell-e nekem???

Úgy érzem egy gödörben vagyok, de nem tudok kimászni, mert csak egyre lejebb kerülök.

Semmi nem sikerül, nyomi vagyok....

Én is kérek ilyen bogyót!!!

Amikor a reggelt fél 7 magasságában egy kisebb fajta kiborulással kezdem, akkor lehet, hogy valóban nincs velem valami rendben.

Mindezt parkolás közben félig sírva félig kiabálva.

Vagy szabira kell mennem vagy sürgősen összeszedni magam lelkileg valahogy.

E-t a műtét után, másnap kirakták a kórházból. Tehát többet volt bent, míg várt, mint a műtét után.

A kálvária csak ezután kezdődött. A beteg férfiakról alkotott elméletem egyre csak szilárdul...

Mert persze, egyrészt azt hiszi, hogy ha fekve nem fáj fél napig akkor hirtelen meggyógyult és mindent lehet. Aztán meg úgy vonszolja vissza magát az ágyba, mint valami kivert kutya.

Aztán meg nyavalyog, meg semmi sem jó és sehogy sem.

Meg persze kiszolgáltatottnak érzi magát, ha mosdatni kell és ezért ingerült. De velem ne legyen ingerült, mert én csak segíteni szeretnék...

Szóval hosszú lesz még ez az 5 hét...