A héten megnéztük a Benjamin Button különös élete című filmet.

Hát a film valóban különös. Eleve ugye, hogy marha hosszú. Nehezen boldogulok a hosszú filmekkel, de ez olyan más volt. párszor felvetettük E-vel, hogy félbehagyjuk és két részletben nézzük meg, de mégis tovább lestük. Ugye maga a sztori arról szól, hogy Brad Pitt megszületik öregen és fiatalodik majd végül meghal. Vannak nagyon ütős dolgok a filmben, nem is nagyon tudtam véleményt formálni másnap róla. Ez is olyan film, amin kicsit rágódni kell, hogy megértsd a mondani valóját. Szerintem többek között arról is szól, hogy az elmúlás, a halál és az öregség az életünk részei. Nem menekülhetünk előle. Meg kell tanulni ezekkel együtt élni. Van az a mondta a filmben, amikor maghal a kapitány "Szitkozódhatnék, káromkodhatnék, de ilyenkor az ember már csak aludni vágyik..." Szerintem a halál leginkább azoknak fáj, akik itt maradnak. De nekik is meg kell tanulni ezzel együtt élni. És aki az emlékeidben veled van, akit szerettél, az mindig veled marad.
A másik kedvenc mondatom pedig amikor a lány megkérdezte a haldokló anyját, hogy nem fél-e? Erre ő azt válaszolta: "Nem, inkább kíváncsi vagyok, kíváncsian várom a folytatást!" Na ezaz... A folytatás...Én sem hiszem, hogy a mi létezésünk ennyiből áll. Itt lehúzni a mi kis nyomorúságos életünket és meghalni, eltűnni, valaminek kell még ott ránk várni.
Meg a filmben többször előjön a "soha sincs túl későn" Mindig van lehetőséged változtatni, beteljesíteni a vágyaidat, meglépni azokat aki elől elmenekültél.
Szóval a halál életünk egy része, de egyben valami új kezdete, addig viszont élvezni kell az életünket, és mindig kell, hogy legyen erőnk változtatni, meglépni váratlan lépéseket!

Tegnap este megvettem E. születésnapi ajándékát.

Igazából jólval korábban, mint kellen, mert csak egy hónap múlva lesz a nemes nap :)

De muszáj volt, mert Hadházi László önálló estéjére vettem két jegyet :) Már néztem múlt héten is, de akkor minden jegy elkelt. gondoltam meglesem megint hátha lesz valami szülinaphoz közelebbi előadás is és láss csodát aznapra tettek még egy előadást!

Szóval február 27-én kacagunk sokat sokat !

Szombaton volt egy hete, hogy megfájdult a sarkam. Most már egyre rosszabb..
Erre ezt találtam:

Csont fájdalmának (sarok fájdalom) lelki háttere:
A láb különböző megbetegedéseivel küszködő ember olyan, mint aki egy 4 fallal határolt szobában áll, látja ugyan az ajtót, mégsem megy ki rajta. Azaz tisztában van vele mit kellene tennie, mégsem teszi meg a szükséges lépéseket. A fájdalamat az okozza, hogy jelentős energiát kell visszatartania ahhoz, hogy ne mozduljon meg. Szembesül azzal, hogy nincs bátorsága felvállalni, megtenni, de közben szíve majd megszakad. Hiszi, hogy el tudná érni, de mégsem megy!
A sarok egyébként is a gyenge pontja az embernek! Ha problémánk van vele, felül kell vizsgálnunk nem vagyunk e túlzottan földhöz ragadottak életünk 1-1 területén.

A hétvége után újra dolgozni jönni, olyan mint, egy majdnem begyógyult sebet újra feltépni...

"Az élet nagyon sors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére." (Tizenegy perc - Paulo Coelho)

Na igen, ez való igaz. Egy hete még azt hittem most ez az én évem les. Új dolgok, új szituációk. Emellett nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába és a tanulásba.
Most meg mág önéletrajzot írok és munkát keresek...

Sajnos úgy érzem itt már nincs maradásom.Megtiporták az önbecsülésem és becsületem.
Köszönöm ebből nem kérek.

A probléma már csak az, hogy ha új munkahelyem lesz április elején ott sem mehetek szabira. Valami olyan kéne ahol kezdhetek április közepén...

Álom, álom édes álom

Hát az úgy történt, hogy E. szervezett nekem valami meglepetést és kérdezte múlt héten, hogy jó-e nekem április első hete. Én meg mondtam, hogy igen... És itt kezdődött a baj.
Vagyis a baj, akkor kezdődött, amikor meghallottam, I. év "év eleji" meetingjét hétfőn. Kijelentette, hogy áprilisban senki nem mehet szabadságra, mert szimpózium és kiállítás lesz. Én naiv pedig úgy gondoltam, hogy az a tiszta ha szólok neki a programról. Most utólag már tudom, hogy inkább hallgatnom kellett volna, április 2-án meg betelefonálni, hogy táppénzen vagyok.
Hétfőn még egész normálisan megbeszélte velem, hogy átgondolja a dolgot, de ha már be van fizetve akkor elég fix a dolog...
Tegnap reggel behívott és közölte, hogy nincs szabi. Más kolléga is jelezte, hogy szeretne akkor menni és így vagy mindenki vagy senki alapon inkább senki. Ekkor még nem is volt baj. Délelőtt győzködtek a lányok, hogy mondjam már meg neki, hogy be van fizetve és nem lehet eltenni az utat. Én meg bementem hozzá... És sírva jöttem ki! Akkor már tudtam, hogy ez a dolog már nem a szabiról szól. Itt jöttek azok a dolgok, hogy a többiek miket dörgölnek az orra alá (pl. hogy kik voltak szabin tavaly a húzós időben. vagy hogy A. nem megy el postára pedig I kérte rá tavaly) És hogy vannak a cégnél olyanok akik fütyülnek az ő szavára. Már akkor is mondtam, hogy szerintem én nem tartozom közéjük és ha tudtam volna hogy ilyen gázos lesz az április akkor úgysem mondom E-nek hogy ráérek...
De ma reggel jött az igazi sokk. Reggel behívott és közölte, hogy "botrányosan viselkedem" "nevetséges érveim vannak" "E. is felelőtlen és gyerekes" "nem veszek részt a cég életében" Csiripelek egész nap a lányokkal" " nem tartom tiszteletben a kéréseit" és miután ezeket a koholt vádakat kiviharzott közölte mindenkivel hogy ő most pár nap szabadságra megy, mert nem tudta kipihenni magát az ünnepek alatt.
Hát köszönöm... Nekem az önbecsülésem ezt nem engedi. Engem koholt vádakkal nem támadjon senki. Ha ő kiállés mint ahogy egy vezetőhöz illik közölné a cég dolgait az alkalmazottakkal, akkor mindenki tudta volna az időpontot nem csak a kis pincsi falkája...
És én most az ő kis játékaiknak vagy az áldozata. Az állandófurkálódásnak és annak, hogy mindenki mással van elfoglalva és nem magával.
De nem érdekelnek. Ma már frissítettem az önéletrajzomat és keresek más munkát. Remélem a leggázosabb időszakban tudom ott hagyni őket és akkor majd megtudják. Én nem akarok belekeveredni az ő kis játékaikba és abban tönkremenni. Még fiatal vagyok ehhez. Meg egyébként sem szeretnék olyan helyen dolgozni ahol a főnök nem is főnök, vállalati kommunikáció nincs (légy gondolat olvasó!!!) mindenki fúr mindenkit.
A. azt is közölte, hogy engem sok helyről hazaküldtek volna azért ahogy viselkedtem... Ajjjhe akkor már értem is a "botrányosan viselkedsz" érvet... És még hogy nem egy bábú akit mozgatnak... ohhh fákk...
Hogy baszódna meg mindenki!!!!

Szóval ennyit arról, hogy ez azén évem! Azt hiszem ennek még lesz folytatása...

Ismét egy 10 órás leltár... Az agyam mint egy kifacsart szivacs. Holnap még egy maraton aztán vizsga. Ollé! Izgalmasan indul ez az év.

Éljen a leltár reggel 8-tól este 6-ig!!! És hol van még a hétvége... De a fiúknál legalább jó a hangulat.
Erről meg az jut eszembe, hogy 7-én már kint leszünk az irodában de én maradok egyedül. A többi lány kimegy a kis raktárba. Én meg bezzeg egyedül maradok a fiúkkal. Amiben azért van jó dolog is. Például nem kell hallgatnom A. kolléganőm siránkozását nap mint nap. De nagyon szeretném megkapni így B. helyét. Így most mindenkinek háttal ülök (eddig is így volt mondjuk), de legalább B velem szemben volt. Most meg majd nézzem a falat??? És amúgy is az a legjobb hely, sajnos mások is tudják, főleg az undok A., aki szintén szemet vetett rá.

Az ünnepek olyan gyorsan elteltek. De olyan jó volt sokat otthon lenni anyuékkal. Feltöltődtem. Ma meg már le is eresztettem.

Amúgy meg új év, új remények. Minden évnek így futok neki, aztán eltelik pár hét és rájövök, hogy semmi sem változott minden marad a régi...