2013. február 12., kedd


Végső elhatározásra jutottam.

El kell, el akarok innen menni!!!

Állást keresek gőzerővel. Ugyanis I. behívott az irodába múlthéten. Gondoltam, de fasza végre rendezzük a dolgainkat. Hát ismét pofára kellett esnem.

Ugyanaz a meddő vádaskodás és a bezzeg engem megbántottak hozzá állás. Velejéig romlott egy banda ez, természetesen tisztelet a kivételeknek. Sajnálni is fogok itt hagyni pár embert, de egy dolog mozgat. Azért tudok bejönni ide minden reggel, mert gondolatban eljátszom, hogy milyen jó lesz majd I. elé állni és ezt mondani: „Szeretnék felmondani. Azonnali hatállyal, ha lehet. Máshol már várnak.”
Imádnám! Ennél már csak az lenne jobb, hogy a kis pöcs A.-t szembe röhögjem! És közöljem, hogy maradjanak itt a szarba, amit kevernek maguk körül, és szép lassan öljék meg egymást

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése