Újra itthon :)

Életem legszebb születésnapi ajándéka után kettős érzésekkel érkeztem haza. Jó volt, hogy újra itthon vagyok öcsivel anyuékkal, de a szívem pedig megszakadt, hogy ott kellett hagyni az a rengeteg látnivalót, az olasz embereket, a szívemhez nőtt kis utcákat. De leginkább az fog hiányozni, hogy kettesben voltunk E.-vel 6 teljes napig és az a szabadság, hogy nincsenek kötöttségeink, nincsenek kötelező feladatok, időpontok... Csak mi ketten és azt csinálunk, oda megyünk amihez kedvünk van.

E.-be pedig minden egyes nap egyre inkább beleszerettem. (Pedig azt hittem ennél jobban már nem lehet.) Olyan jó volt vele. Eleve ez, hogy titokban megszervezett nekem egy ilyen utazást, az hogy titokban tudta tartani. A hihetetlen türelem ami akkor áradt belőle, amikor én vágytam olyan programra, ami őt nem igazán kötötte le. Akkor az, ahogy beleegyezett, hogy inkább 3 óra 40 percet üljünk vonaton a másfél óra helyett, csak mert én spórolni szerettem volna az ő pénzén. Az amilyen nyugalom áradt belőle, amikor én a reptéren félelemmel a szemembe vártam, hogy átessünk az ellenőrzésen és felszálljunk. Egyszóval ismét levett a lábamról.

Első nap hajnalban az indulások még fogalmam sem volt, hogy hova is megyünk egyáltalán. Pestig a kocsiban a vágyakozással vegyített félelem dolgozott bennem. A tudat, hogy még sosem repültem és az, hogy alig várom már :)
Aztán a reptéren fény derült, az első és második úti célra: Pisa és Firenze!

E. rendkívül figyelmesen útikönyvekkel készült és kinyomtatott egy csomó tudni és látnivalót :)

A repülés pedig egyáltalán nem volt rossz, sőt! Hazafelé már teljesen nyugodt voltam.

A repülésről pedig a legszebb emlékem, amit sokszor emlegettünk már ez előtt is, de eddig bizonyítékát még nem láttuk csak most: A felhők felett mindig kék az ég! Az, hogy az esős, felhős Budapestről elindultunk életem egyik legizgalmasabb nyaralása felé és felemelkedve az a nagy fényesség és a tengerkék ég látványa....

Pisában is esett mikor megérkeztünk. A reptérről busszal mentünk be a városba. Majd ott kezdődött kalandos 50 perces utazásunk az 5-ös buszon :D Ugyanis azt egyikünk sem tudtam, hogy Pisa majdhogynem csak egyirányú utakból áll. Ebből következően egy buszjárat az megkerüli a fél világot :D Sajnos a sofőr nem tudott angolul és mikor mondtam neki az utca nevét, hogy hol szeretnénk leszállni csak olaszul krattyolt valamit amiből én annyit értettem, hogy : noooo, noooo! Na mondom fasza, nem is jó buszon ülünk. Erről végérvényesen meggyőződtem mikor másodszor mentünk egy olyan körforgalomban ami a város másik felében volt, mint ahova mi akartunk volna menni. E.-vel eldöntöttük, hogy eljött az ideje, hogy leszálljunk. Erre a sofőr kiabál utánunk olaszul természetesen :), hogy menjünk csak szépen vissza, majd ő szól, hol kell leszállni. Hát ez kb 40perccel később érkezett el. A másik irányba tartott mikor mi felszálltunk rá, megkerültük a várost és már ott is voltunk :)

E. remek kis szállodát foglalt. Lepakoltunk is irány vissza a város ( most már a buszközlekedéssel is tisztában voltunk). Pisában a csodák terét bárhonnan el lehet érni, nem lehet eltévedni.A tömeget kell követni :)

A téren E-ből előjött a focista, beleszeretett a szép zöld fűbe, én pedig a Ferde toronyba belépve teljesen meglepődtem, hogy ez lejt :D

Este a fárasztó és hosszú út és séta után ettünk egy jó kis olasz tészta vacsorát, majd  szállásra visszabuszozva készültünk a másnapi vonatútra, aminek az állomása Firenze.