Nem csalódtam J

Ez volt a tegnapi munkanapom egyetlen jó pillanata. Ugyanis kedves barátom válaszolt a vasárnap küldött levelemre. Teljesen pozitívan és segítőkészen. Jó persze, megírta, hogy semmi biztosat nem ígérhet, de legalább nyitva tartja a szemét/fülét és bármi van, gondol rám.

Olyan jó érzés volt, hogy valaki próbál nekem segíteni ebben a kínban.

Este pedig a nagybátyám is meglepett egy telefonhívással és közölte, hogy utánajárt, hogy tudnék beférkőzni a nagyon nagy gyárba. Tök jó fej volt. Bár oda nem olyan szívesen mennék, de nekem már mindegy, csak el innen.  Egyszerűen hányingerem van minden egyes itt töltött perctől. Tegnap is tök náthásan meggebedve bejöttem, ahelyett, hogy egy kicsit önzőbb lettem volna és elhúztam volna dokihoz a francba. Hello táppénz!

Mondjuk, ahogy most érzem magam (ráz a hideg, szétdurran a fejecském, tüsszögök percről percre) lehet holnap reggel a munkahely nevű förmedvény helyett, a háziorvosi rendelő intézetet (amit jelen pillanatomban a megváltás templomának tekintek) látogatom meg.

Bár ez a tervem akkor lenne az igazi, ha utána E. mellé bújva, nyakig betakarózva tölthetném a  napot!