Mozgalmasra sikerült a hétvége.

Szombaton állatkerteztünk és shoppingoltunk K. barátnőmékkel. Hát azt a kislányt meg kell zabálni. 1 éves kis tündérbogár.
A legrosszabb az volt mikor elköszöntünk egymástól és nem tudom mikor látjuk megint újra egymást. :( Nem szeretem ezt a távolságos dolgot. Mindkét legjobb barátnőm távol van tőlem. Persze viszonylagos ez a "távolság". Nem másik kontinensen vagy másik országban élnek. Autóval 1-1,5 óra mindegyik, de sajnos a hétköznapok forgatagban nagyon nehéz időt találni arra, hogy meglátogassuk egymást. Egyeztetni, logisztikázni kell hozzá. A barátság persze így is erős és megmarad, de úgy hiányzik, hogy néha csak egy hívás kelljen és már ott üljünk hárman egy kávé mellett és megbeszéljük mi fáj. Amint aztán egy nagy "leszarommal" zárjunk. Emellett tudom, hogy például K-nak is szüksége lenne ránk gyakrabban. A párja mindent meg ad neki, de mégis általában egyedül van a kislánnyal napközben. A szülei egy másik faluban élnek, ami ráadásul már egy másik megye. Busszal nem lehet közlekedni, kocsija nincs, mert a párja azzal jár dolgozni, így marad a bicikli (ha jó idő van) és lehet lenyomni a 15 km-t. Nem lehet egyszerű.
De megígértem, amin megszoktam az új autónkat (ami még meg sincs...fuck!!!) megyek hozzá!

Amúgy ahogy együtt töltöttük a szombatot vegyes érzelmeim voltak. Olyan jó volt nézni őket együtt, ahogy örülnek egymásnak a kislánynak! Igazi családdá váltak! Feléledt bennem az érzés, hogy de jó lenne, ha...!!! Másrészről viszont nem tudom bírnám-e egész nap. Itt mindig "ügyeletben" kell lenni. Mindig figyelni kell. K. is megváltozott. Az én mindig hirtelen, türelmetlen barátnőm türelmes, megértő és erős anyává vált. Hihetetlen... Még lehet, hogy egyszer én is türelmes leszek :)))

Aztán szombat este "ParaParkoltunk" ismét és megint kijutottunk. Rá kell jönnöm, nagyon jó kis csapat vagyunk. Kár, hogy lassan széthullunk. :( Ugyanis a baráti társaságból még két párral kezdtük el ezt a játékot. Jelenleg csak mi maradtunk együtt E-vel. Elég szomorú! Nagyon bírom külön-külön is mindegyikőjüket, de együtt az igaziak. Úgy kellenek nekem. Szerettem a mi kis klikkünket. Főleg G-C-t. Négyen bármiben benne voltunk, bármit megcsináltunk. Ha kellett éjjel elindultunk egymáshoz, segíteni, nevetni, játszani, sírni. Ez elmúlt 5 évet együtt töltöttük. Minden nagyon élményt együtt éltünk át. Olyan rossz látni, hogy széthullanak. Kicsit olyan mintha ketté kéne szakadnom.
E. mindig mondja, hogy ne legyek ilyen "önző". És igaza van. Be kell látnom, hogy már nem boldogok. Nem érzik jól magukat. Ha szakítanak is megmaradhatnak nekem/nekünk csak épp külön-külön.

De akkor is rossz ezt látni!