Kapkodás ide vagy oda, nem maradt itthon semmi fontos.

Viszont tanulságnak nagyon jó volt ez az utazás. Legközelebb csak E.-vel kettesben vagy nagyobb baráti társasággal utazunk. (oké még szóba jöhet ha 4en megyünk, két pár) De ilyet többet nem.

Útitársunk, aki egyébként egy tök jó barátunk de nem kell vele élnünk másképp állt a dolgokhoz, mint mi.

E-vel nekünk már már "megszokott", hogy egy-egy utazás alkalmával igyekszünk minél több helyet bejárni az adott városban, minél több időt tölteni a helyiekkel, reggel elindulni és este hulla fáradtan megérkezni. Ezzel szemben kis barátunkat nem érdekli semmi... Nem akar sétálni, mert megfájdul a lába. Nem akar épületeket nézegetni, mert minek. Nem akar a helyi piacra menni, mert minek, nem nagy cucc. Nem akar vásárolgatni, mert uncsi. Nem akar este beülni sörözni vagy borozni a helyiek közé, mert nem szereti sem ezt sem azt. "Inni akar valami keményet, beverni és elmenni discoba." Nem akar megszólalni idegen nyelven, de engem tolmácsnak használ bármilyen szituációban. Nem tudja mihez van kedve, de E és én vagyunk a tanácstalanok. Semmit nem kellett szerveznie, mert kb mint egy utazási iroda elintéztünk helyette mindent. De tudja mit, hogyan kellett volna.

Szóval  ez így nem működött. Mindezek ellenére próbáltuk jól érezni magunkat E-vel. De nehéz úgy, hogy valaki kedvében akarsz járni, akinek nem lehet....