Már egész nap rosszul éreztem magam. Olyan volt, mintha a lelkem nem fért volna el a testemben. Éreztem, hogy van még bennem szufla, de valahogy a testem nem volt ebben partner.
Az utolsó pillanatokig küzdöttem. El akartam menni, de végül lemondtam.
Helyette hazamentem, bevettem egy fájdalomcsillapítót (Igen egész nap hasogatott a fejem is), vettem egy forró fürdőt, megmostam a hajam. Jól bevacsoráztam a hurkából, amit E. megsütött délelőtt. Majd betakaróztam és elnyúltam a kanapén. Félig bódult állapotban, hol álomban, hol ébren vártam E.-t. Megérkezett, hozzábújtam ő simogatott és végül elaludtam.
Ma reggel úgy keltem, mintha ez az egész fáradtság érzés nem is tegnap lett volna. Érzem, hogy a lelkem elfér a testemben. Ha akarom megmozdul a karom.
És most örülök. Örülök, hogy mégsem a végkimerülés szélén voltam. Örülök, hogy összeszedtem magam. Örülök, hogy tudtam dönteni, két nekem fontos dolog között. Örülök, hogy jól döntöttem. Nekem tegnap tényleg erre volt szükségem.
(Jó, nem tudom mi történt volna, hogy ha edzeni megyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése