Az év végi hajrá

szerintem jól sikerült :)

Vagyis hogy bízom benne!

1, Szakdoga leadva - Jegy még nem párosul hozzá, de nagyon-nagyon bízom benne, hogy itt már nem lehet elbukni.
A szakdoga leadás volt a legfelemelőbb pillanat decemberben, ezt mondhatom úgyis, hogy a karácsony még előttünk áll. Az mikor lerázod magadról a láncot, felbecsülhetetlen :))) /Jó ez lehet elég magasztosan hangzik, de én tényleg úgy éreztem, hogy gúzsba köt/

2, Marketing mérések - az utolsó tantárgy szintén teljesítve. Kettes lett, de én kettesnél ekkora megkönnyebbülést még nem éreztem.

3, Csak, hogy a sulit teljesen lezárjam tegnap beadtam a záróvizsga jelentkezésem. Ezt már csak egy rövidke mozdulat fogja követni, amikor egy bizonyos összeggel rövidebb leszek :)

Mondanám, hogy ezennel a sulit letudtam, de annak tudatában, hogy ha elfogadják a szakdogám akkor januárban államvizsgázom, szerintem ez könnyelmű kijelentés lenne :)))

4, Karácsonyi ajándék beszerzés 95 %-os szintre jutott tegnap egy fél napos szabi során. Itt azért kicsit gázosabb a helyzet, mert oké, hogy beszereztem az ajándékok nagy részét, de fel itt fele ott. Ráadásul csomagoló papírom még nincs, anyáék megkértek, hogy intézzem helyettük E. ajándékát is. Az még habokban, ahogy anya részére a saját készítésű ajándékom is.

5, A karácsonyi díszek sikeresen megszülettek és felkerültek a helyükre.

Már csak az aggaszt, hogy 23-án is dolgozom, így a készülődést nagyon nagyon össze kell kapnom. Sütit is szeretnék készíteni, ajándékokat csomagolni, fát díszíteni, takarítani, mosni és vasalni. Szívesen osztódnék jelen pillanatban :)))

Februárban utazunk!!!!!

Naná, mert én hiper-szuper gyorsan döntök mindenben. Ez az ötlet hétfőn született meg, tegnap már meg volt a repülőjegyünk Madridba!

Az egész azzal kezdődött, hogy körülbelül egy hónapja E. kinézett magának egy pulcsit. Nagyon oda volt érte, de sajnálta rá kiadni a pénzt. Ezért én mint szerető társ eldöntöttem, hogy majd megkapja Karácsonyra! Igen. ám de kiderült, hogy az az utolsó darab. Így Lore fogta magát és E. szeme láttára megvette az ajándékot, ami azóta a szekrény mélyén lapul várva a Karácsonyt.
Már akkor tudtam, hogy mellett meglepem E.-t valami kis aprósággal, hogy legyen valami meglepetés is. Na de arra gy percing sem gondoltam, hogy egy utazás lesz az az apróság! :)))
Ehhez csak pár dolog isteni összejátszása kellett:
- a terv, hogy legyen meglepetés
- a várva várt 14. havi fizu megérkezése
- E. vágyát, eddig is tudtam, de mostanában előszeretettel hangoztatta is.
- a tény, hogy februárban születésnapja lesz

Így ezek kombinációjával megszületett az ötlet, hogy februárban elutazunk Madridba és megnézünk egy jó kis focimeccset! :)))

Mivel nem sokat szoktam tökölni dolgokon így a net elé vágódtam és egyszer csak azon kaptam magam, hogy repülőjegyet foglalok február 6-ra Madridba és mellé focimeccs jegyet a Real Madrid-Villareal meccsre. Ekkor a sors, talán, hogy meggyőződjön elhatározásomról egy kisebb akadályt gördített elém. Ugyanis a bankkártyámon a limitet túl szerettem volna lépni, így ez a próbálkozásom kudarcba fulladt.
Másnap sajnos ugyanazok a repjegyek már jóval drágábbak lettek, így az időpontot kicsit eltolva február 20-ra máris befoglaltam a 2 repjegyet 57.000 Ft-ért mindenféle illetékkel és ilyen-olyan díjjal együtt.
A bankba már beadtam az igényemet a limitmódosításra így remélem az is megoldódik minél előbb és lefoglalhatom a két meccsjegyet is.
Már csak 2 dolog miatt aggódom:
- kapunk-e szabit mindeketten
- örülni fog-e a Real Madrid-Elche meccsnek? Annyira én is értek a focihoz, hogy tudjam a Villareal jobb választás lett volna, de hát a pénz nem igazán vet fel minket így a költségek azt mondták, hogy azt törölve :)

De így is tök örülök, hogy ezt így kitaláltam (és legalább a születésnapot is letudtam! :) ) Bízom benne, hogy nagyon meg fog lepődni, amikor Karácsonykor kibontja a pulcsit és hopp kicsúszik belőle két repjegy és két belépő!!! :)))

Különös..

Mivel újabban elkutyáltam a mozgást, múlthét csütörtökön elkezdtem futni. Immáron 6 napja minden nap mozog. Vagy futok 20 percet otthon a Dunánál vagy aerobikozom, mint tegnap.

És mégis.... Leszakadt alattam az ágy tegnap :D :D :D

Mindig figyel minket valaki. Megfigyelted már? Soha nem vagy „biztonságban“. Munkahelyen figyel a főnök, figyelnek a kollégák. A buszon figyel a többi utas. A boltban figyel a biztonsági őr. A múzeumban a teremőr. Az otthonodban…ott is figyelnek, de az már más. Ott általában az figyel aki szeret és azért, mert szeret. Féltő figyelem az övé. De a többi… És ha tagadjuk, ha nem mi is folyton figyelünk.

Na már most, úgy áll a dolog, hogy én elképzelni nem tudom mi lesz velem télen... Ugyanis az elmúlt napokban én minden reggel szétfagytam. De nem ám kicsit, merthogy "csípős a reggel", hanem baromira nagyon. Mindig is fázós voltam ez oké, de hogy reggel az 5-10 fokos hidegben vacogok a buszmegállóban, azért szerintem durva. Sőt megfigyeltem, hogy elég sokan hülyének is néztek, hogy bakacsban, kabátban, nagy sállal is összehúzódzkodva és epeledve várom a buszt, hogy minél előbb fűtött helyen legyek. Itt az irodában is fázom szinte egész nap. Fűtés még nincs. Hogy miért, azt ne kérdezzétek (én kérdezgetem eleget)! De próbálunk fűteni a klímával, ami addig tök jó amíg alatta állok... Aztán ugye hozatos a helyiség, bár már előavanzsáltam örökös ajtófelelőssé és folyamatosan csukdozom az ajtókat. Legutóbb már már úgy dobtam ki egy sofőt, eki beállt az ajtóba és onnan magyarázott kifelé... A legjobb mikor eset a jóó meleg takaró alatt, hozzábújok E meleg és illatos testéhez és szépen beszélgetés közben elalszom! (A legrosszabb pedig amikor reggel 5kor kikel kelni a jó meleg takró alól! De ilyenkor igyekszem arra gondolni, hogy milyen jó is lesz majd este újra. )

A hétvégén a barátainknál voltunk vendégségben. Vagyis ugyebár a barátaink szüleinek a lakásában. A baráti társaságon végignézve elmondható, hogy egyetlen egy pár él együtt, külön lakásban a szülőktől. A többiek úgy mint, mi E-vel. Tulajdonképpen együtt, de kétlakian. Őszintén megmondva nekem ebből már eléggé elegem van. Ha csak azt nézem, hogy mindig arra lenne szükségem, ami a másik helyen van, vagy csak azt hogy ha hosszabb ideig E-hez megyek, akkor úgy nézek ki mint egy batyus cigánylány, már ezek kiakasztanak. Olyan nagyon vágyom arra, hogy E-vel kettesben élhessek. Én benne lennék, hogy összeköltözzünk nálunk addig, amíg nincs esélyünk egy külön házikóra. De megértem őt is, mert ahogy én nem mennék hozzájuk, úgy ő sem jönne hozzánk. Így marad az, hogy kuporgatjuk a kis pénzünket, hogy minél előbb belevághassunk! Olyan nagy lelkesedéssel szépítgetném a kis lakunkat és annyiszor vendégül látnám a barátainkat, hogy szinte törzsvendégek lehetnének. Újabban nagyon sokat gondolok erre. Nem mennék albérletbe. Vallom (igen, lehet hogy elmaradott ősmagyaros gondolkodással), hogy amit havonta kifizetek albérlet címén azt befizetem a bankban és ha nekem nem is, de a gyerekeimnek lesz valamijük egyszer. Mivel falun nőttem fel, így a panellakásban sem szívesen maradok meg. Ha E-nél vagyok, igyekszem mindig valami programot szervezni magamnak, sőt igazából akkor vagyok ott, ha délután jövök-megyek, mert az a lényeg, hogy minél kevesebb időt kelljen eltölteni abban a kis, sötét lakásban. Lehet, hogy sokra vágyom, de hiszem, hogy egyszer elérem a célom és lesz egy szép kis kertes házam, ahol E-vel nevelgetjük a két kislányunkat (ő mondja mindig, hogy két kislány lesz) és sokszor vendégül látjuk a barátokat. Ámen!

Ma ismételten belevágok a második szabadon választható tantárgyam teljesítésébe. Immárom szerintem már vagy harmadszor... Felkészültségem fokát mi sem bizonyítja jobban, hogy azt sem tudom mi a neve a tárgynak amit felvettem! /Hozzáteszem nem nagyon volt más választásom, így nem is sokat ízlelgettem a kiválasztott tantrágy nevét./ Na de a remény hal meg utoljára ugyebár, így bízom benne, hogy a vizsgára már nem csak a tantrágy nevét fogom megjegyezni, de legalább egy kettessel felérő tananyagocskát is. A szakdolgozat is hatalmas lendülettel készül! két oldal :D Az 50-ből... remek... Egyszerűen agybajt kapok saját magamtól. Ez szerintem cseppet sem normális. Amúgy a hétvégétől már egy frászban vagyok. Az nem elég, hogy ma munka után 3kor irány az egyetem este fél 9ig (Ha még egyszer tanulnék valamit lőjenek agyon!!!!) Holnap délelőtt tipli haza. Takarítás, főzés, mosás, sütés stb mert drága öcsikém 11 éves lesz és eme becses nap fordulójára szervezett "magának" egy bulit, ami lassacskán felér egy kisebb lakodalommal. Ugyanis nem csak (az amúgy sem kicsi) család lesz jelen: E- anyukája (aki már törzsvendég az öcskös szülinapján) Z.( a keresztapa) valamint E. focis haverjai úgy öten plusz a két barátnő, plusz hugom és M. Lesz foci a kibérelt sportcsarnokban lesz torta, husi, süti, kaja, pia. Lesz agybaj is rendesen, mert csak, hogy halmozzuk az élvezeteket: 1. öcsinek meccse lesz délután ( vagyis meccsei, egy egész focitorna) ahova anya viszi kocsival és hozza is haza ergó egész délután nem látjuk őket. 2. apa dolgozik ma és dolgozik holnap ergó lesz lóvé, lesz pia... 3. A barátok ottalvósra veszik a bulit ergó takarítsak és legyek jó háziasszony 4. Meg kéne lesnem egy volt osztáytársa eskövőjét a délután közepén 5. A vasárnap öcsit templomba könyörögni és átvészelni a mamával és apuval amíg anyu délután fellépésen lesz Lehet csak én aggódom túl a dolgokat így előre de akkor is legyen már vége, bár még el sem kezdődött! /jah és ha vége, minden kezdődhet előlről...juhééé hétfő!/

Megmondom őszintén, azért vannak kételyeim az új hellyel kapcsolatban. Vagyis nem is igazán a hellyel, hanem talán magammal és a kollégákkal. Minden nap hallok valamit /hála egyik kolléganőmnek, aki szerintem eléggé „fessükafalraazördögöt” és „aggódnomkell” típus/ ami, azt sugallja nekem, hogy itt semmi sem biztos. Oké, hogy sehol sem, de itt eléggé kiszámíthatatlan, hogy kinek milyen kedve van és hogy alakul az élet. Hallani elbocsátásokról, rossz mutatóról, gyanúsítgatásokról, szenvedésekről, bosszúról. Komolyan, mint egy szappanopera  De tényleg nem tudom, hogy meg kéne-e ijednem ezektől, vagy sem. Igazából, alig várom, hogy leteljen a próbaidőm, és akkor kicsit biztonságosabban fogom érezni magam (szerintem). Bár ki tudja. De tény, hogy most még érzem ennek a súlyát, meg azt is, hogy nagyon szeretnék megfelelni és bizonyítani. És mivel szeretném, hogy maradhassak, így ez azt is bizonyítja, hogy szeretek itt és tetszik a munkám is. A kollégákkal, meg tudatosan nem akar haverkodni. Ezt már egyszer megszívtam. Amúgy meg nem vagyok olyan, mint a kolléganőm, hogy mindenből problémát csináljak és ne tudjak túllépni dolgokon. Szerintem igenis kell, hogy legyen az emberben egyfajta lazaság és „leszaromság”. Na persze nem mindegy, hogy mennyire. De soha nem fogok idegroncs lenni, mondjuk attól, hogy egy táblázatot hibásan küldtem el, vagy hogy a főnökasszony beszólt, mert nem ért el telefonon. Meg azzal, hogy látom mások „hibáit” vagyis azt, hogy ki milyen attól én nem fogok megőrülni, hanem röhögök rajta kettőt és megköszönöm a sorsnak/Istennek, hogy én más vagyok. Kicsit talán attól is feszélyezve érzem magam, hogy itt mindenki az anyám meg az apám lehetne. Bár ez soha nem okozott gondot, de itt valahogy mégis benne van a levegőben. A másik, hogy a munkatársaim felét /akik Pesten vannak/ még nem is láttam, valakivel még nem is beszéltem. Ez mondjuk hamarosan megoldódik, mert október közepén kétnapos céges kirándulásra megyünk mindannyian. Utána remélem, minden kétségem és félelmem elmúlik (főleg, hogy a körül telik le a próbaidő is).

Ajajjj! Elhallgattam… Igazából nem tudom miért, de nem voltam túl közlékeny mostanában. Talán, mert mióta új munkahelyem van mindenki faggatott. Faggattak otthon, hogy milyen az új hely, jó döntés volt-e, megbántam-e, megszoktam-e, bírom-e. Faggattak ott bent, ki vagyok, honnan jöttem, miért jöttem, hova tartok, mi van velem…. Faggattak a barátok, a család, a párom, az új munkatársaim, a régi munkatársaim idegen emberek. Most már talán nem faggatnak. Most már beszélek. Úgy gondolom, jó döntést hoztam. Nem bántam meg, hogy otthagytam azt a helyet. Itt már kezdek megszokni, kezdek belerázódni az életbe. Már ezért nem bánom, hogy így döntöttem, mert éreztem, hogy ott már nem jó. Már menni kellett. És az sem véletlen, hogy ide. Biztos itt is tanulnom kell valamit az élettől. Vagy abból vizsgázom, amit az előző helyen kellett megtanulnom. Az biztos, hogy itt már óvatosabb vagyok. Ugyanúgy határtalan jóindulattal állok mindenkihez, mindenkiről elhiszem, hogy jó. De már nem árulok el mindent magamról, az életemről, arról, hogy mit gondolok. Ezek nem tartoznak rájuk. Ha nem tudják, kevésbé tudnak bántani. Nagyon szeretem azt is, hogy szabadabb vagyok. Engem nem érdekel, hogy már nem hordozzák céges autóval a fenekem. Buszozok! És ennek örülök! Nem kell könyörögnöm senkinek, nem kell, hogy szívességet tegyen nekem bárki is és nem kell alkalmazkodnom hülye emberekhez. Csak a menetrendhez :) Szeretem, hogy nem ül a hátam mögött senki és nem nézi mit csinálok, nem vág pofát és nem susmorog. Tudom, hogy ezek a dolgok mindenhol jelen vannak, nem kerülhetők el. Csak az nem mindegy, hogy hogyan és mennyire teszik tönkre a munkahelyi légkört. Egyébként a volt munkatársak közül csak B. hiányzik, de ő nagyon! Remélem az ígéretünkhöz mindketten tartjuk magunkat és a jóga egy közös program lesz megtoldva egy kis pletyivel. A nyár amúgy nagyon gyorsan elrohant. Igazából kitette az ismerkedés az új hellyel és az elválás a régitől. Ezenkívül a család és E. Sajnos nyaralni sem voltunk a nyáron / na jó legyen nekem elég az olaszországi kirándulás!/ De már lefoglaltam egy wellness hétvégét november közepére Esztergomba. Alig várom. Meg komoly terveink vannak a jövő évre is: London és Görögország van kitűzve. De én szeretném E-t meglepni egy madridi kiruccanással is. De ez már szerintem nagyon nem fog beleférni a költségvetésbe…

Észrevettem, hogy mindig akkor van itt elmaradásom, mikor valami fontos dolog történik velem...

Ez azért elég ellentmondásos, nem? :) Talán csak azért, mert a nagy dolgokat nem tudom, hogy írjam le? Vagy csak, mert azokat inkább megélem/átélem és csak egy idő után "nyugszik" le bennem a dolog és akkor tudok írni róla?

Nem tudom... De az biztos, hogy van új munkahelyem!!! :)

Még 27 nap és itthagyhatom ezt  szutykot! Alig várom!

Naná, hogy voltak rosszindulatú megjegyzések a távozásom hírén, de nem érdekel. Nekem most erre van szükségem. Az életem folyását, ha végignézem most van igazán lehetőségem és szükségem a váltásra és sikerült is. Igazából büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam és megmutattam, hogy nem szorulok rájuk és tovább tudok innen lépni. Ennél büszkébb már csak akkor leszek, ha az új helyen is sikeresen megállom a helyem. Őszintén bevallva félek kicsit...

Bizonyos emberek akiket megkedveltem nagyon fognak hiányozni. De E. olyan aranyos volt, mikor erről beszélgettünk azt mondta, hogy "ezek nem helyhez kötöttek" és tök igaza volt. De azért mégis tudom, hogy egy-egy kötelék megszakad.

De a lényeg, hogy már vágom a centit ;)

Mi tehet az ember akkor, ha a párja anyja állandóan megszívatja őket?

Jó ez így sarkított, de akkor is! Nem származom gazdag családból. Tudom, hogy a szüleim sosem fognak a seggem alá rakni egy autót vagy sosem vesznek nekem lakást, nem épülnek nekem házat. De tudom, hogy ha én bármelyikbe is belevágok saját erőmből, akkor ők erejükön felül mellém állnak és segítenek. Mind anyagilag, mind lelkileg.

És mivel nem származom gazdag családból, nem is volt kérdés számomra, hogy mihelyt az egyetemre bekerülve kaptam ösztöndíjat és önkormányzati ösztöndíjat is nyertem, nem kértem pénzt a szüleimtől. Nyaranta dolgoztam. Mindig volt pénzem arra, amire szerettem volna. Persze akkor még a spórolásra nem is gondoltam. Ha nagyon szerettem volna valamit fogtam a saját kis pénzem és megvettem/elmentem stb…

Mióta dolgozom nem kérdés, hogy beszállok a rezsibe. Havonta hazaadok anyukámnak, mert nálunk is ő kezeli a pénzügyeket. Megegyeztünk egy összegben, ami nekem simán belefér, de természetesen mondtam, hogy ha megszorul vagy szüksége van pluszra, szóljon és én szívesen segítek.

Nálunk minden csekk be van fizetve, soha nem tartoztunk senkinek/semminek. Soha nem vettünk fel gyorskölcsönt. De mindig megvolt mindenünk, amit szerettünk volna. Hozzátenném úgy, hogy a szüleim 3 gyereket tartottak el. Ketten kerestek plusz mama beszállt pár 10.000 Ft-tal a rezsibe. Családi házban élünk 6an…

Így sajnos nem vagyok képes felfogni, hogy hogyan nem lehet fenntartani egy 68 m2-es lakást, ahol 3 kereső ember él…. Egyszerűen nem bírom feldolgozni!!! És azt sem, hogy mióta E-vel együtt vagyok (5 éve) ez már a sokadik olyan húzás, hogy kiderülnek több százezer forintos tartozások….

E. erején felül hazaad és mégis… De tudom, hogy minden ezért van, mert az anyja nem képes kezelni a pénzügyeket. De nem vagyok hajlandó a saját jövőnket feláldozni ezért! Lehet, hogy szívtelen vagyok, de én inkább elkeseredettnek érzem magam. E. hazaadja a fél keresetét és nincsenek a számlák befizetve!!!! Úgy, hogy mellette még két ember él ott, akik szintén dolgoznak. Jó persze albérletben élnek, de akkor is. Én ezt már nem bírom. 5 éve ez kb. a harmadik ilyen eset. (ami kiderült, mert ugye mennyi minden van, amiről nem is tudunk E-vel.), mert őt mindig kihagyják az ilyenből.

Az én szüleim nem tudnak ennél többet segíteni (már amit most segítettek az is hihetetlen nagy, soha nem fogom tudni megköszönni nekik, hogy idáig jutottam). De ők nem vesznek el tőlem. Nem indulok hátránnyal miattuk. Ellenben ezt nem érzem a másik oldalról… Ennyi elvágta magát nálam…

Akármennyire is szeretem E-t elmondtam, hogy még egy ilyet nem viselek el. Ha kiderül még valami, én kilépek ebből. Ha akar velem jön, ha nem, nem. Nekem terveim vannak vele, de így nem megy!

Ultimátum ez van… Szeretnék minél előbb megszabadulni az anyjától, nem bízom benne, elfocizta magát. Ha minden tervünk összejön E-vel, a gyerekemet is fenntartással fogom hozzáengedni! Lehet, hogy paraszt vagyok, de én ezt már nem bírom. Felelőtlen 56 éves nő, ennél rosszabb nem lehet.

Olyan rossz itt az irodában ülni "tétlenül"...

Persze, nem tétlenül, mert szállítólevelek, számlák,e-mailek (meg blog). De akkor is a tudtad, hogy apa is kint van a gáton és homokzsákot tölt... Úgy ott lennék én is és segítenék.

Bennem van a tettvágy na! Meg amúgyis inkább ott, mint itt.

Szívesen segítenék, meg szerintem az az érzés is olyan jó lehet, hogy te is tettél valamit a közösségért amiben élsz. És nem utolsó sorban a hangulat sem lehet rossz, valjuk be :)

Utálom, hogy huzamosabb ideig nem tudok haragudni emberekre!

És ezért állandóan újra és újra megbántanak és csalódom. De komolyan, ha most belibegne az életembe bárki, akivel rossz szájízzel váltam el vagy zártam le egy két dolgot (pl. volt pasik vagy volt osztálytársak stb.) képes lennék velük úgy beszélni, mintha mi sem történt volna és soha nem bántottuk volna egymást.

És itt most nem csak a viszontlátás öröméről van szó, ami felülír mindent. Nem! Ugyanis nem kell ehhez másnak történnie, minthogy az undorító munkatársam mondjuk tegnap valami csoda folytán jókedvűen ébredt és elrihegtünk-röhögtünk egy két poénon. Képes voltam ettől félre tenni minden büszkeségem, minden megbántottságomat és ma ismét teljesen nyíltan hozzáállni.

A vége mi lett? Naná, hogy az hogy most megint megbántottak, megint hülye voltam, megint naiv…

Aki paraszt, az paraszt marad. Aki megbántott, mert akart, szánt szándékkal, az meg is fog! És ezt kell megtanulnom, hogy az emberek nem változnak meg csak úgy, varázsütésre. Ne légy hülye, ne hidd el! Nem kell feltétlenül megbízni mindenkiben!

Meg kell tanulnom, hogy nem szabad teljesen megnyílni mindenkinek.  Így most ünnepélyesen fogadom, hogy amíg itt kell rohadnom ezen a szutykos helyen:

-          B. kolléganőm (benne megbízom!) kivételével nem beszélek senkinek a magánéletemről! Semmi közük ahhoz mit teszek a szabadidőmben, mit nem. Nincs közük E-hez, nincs közük a családomhoz! Nincs közük hozzám! Egy helyen kell dogoznunk ennyi.

-          Ha Gy. kollégáim nem tudnak behozni, hazavinni nem kérek meg mást! Lesz nálam egy busz jegy és megoldom! Nem kell a „segítségük”

-          Nem segítek utálkozni senkinek! Játsszák le a hülye kis játékaikat egymás közt!

-          Minél előbb dobbantani fogok innen!!!!

Miután elfoglaltuk a szállást beutaztunk a városba. Fogtunk egy nagyon jó kis térképet és nekivágtunk. Így, hogy délután értünk oda arra volt időnk, hogy nagyjából körbejárjuk a várost, feltérképezzük kicsit a távolságokat és azt, hogy mi merre. Ez alapján készítettünk magunknak egy jó kis programtervet J

Eldöntöttük, hogy másnap megnézzük a belvárost: Colosseum, Forum Romanum stb. Csütörtökön pedig elmegyünk a város déli csücskébe és a Vatikánba.

Másnap egy fantasztikus reggeli után (a pisai után ez volt a legfincsibb) elindultunk. A reggelikről csak annyit, hogy én nem tudom, milyen gyomruk van ezeknek az olaszoknak, de édes péksütemények lekvárok és nutellák tömkelege díszelgett az asztalokon. Csak nagyon kevés felvágott volt. Pisában ettünk rántottát Rómában pedig főtt tojást. De a csokis piskóta tekercs csokoládés bevonattal és színes cukorkákkal mindenhol megtalálható volt J De Pisában és Rómában nagyon finom reggelink volt, gyümölcslevekkel, kávéval cappucionval és fincsi kajákkal. Firenzében sem volt rossz, de ott aztán főleg érezhető volt a sós ételek hiánya.

Az első teljes napunk Rómában fantasztikusan telt. Az első este tett séta és a direkt turistáknak készül térkép segítségével szinte már reggel tudtuk, hogy mi merre és hol. Nagyon jó volt, hogy egy jeggyel be tudtunk menni a Colosseumba, a Palatinusra és a Forum Romanumra. A Palatinussal kezdtük egy nagyon jó és nagyon hosszú sétával. Onnan át a Forum Romanumra majd a Colosseum… Mindvégig az járt a fejünkben, hogy eszméletlen és felfoghatatlan, hogy 2000 évvel ezelőtt ilyen épületek születtek. És ezek az épületek meg is maradtak… Hihetetlen volt, ahogy arra gondoltál, hogy vajon mi zajlott ott 2000 évvel korábban, hogyan éltek az emberek.

Este egy nagyon hangulatos kis étteremben vacsoráztunk egy kis utcán, melegítő lámpások alatt. Nagyon fincsi pizza és bor mellett olyan jót beszélgettünk E-vel. Nem győztem neki megköszönni ezt az élményt, amit nekem ajándékozott. És hihetetlen, hogy még mindig tudtam/tudom napról napra jobban szeretni.

Másnap reggel a Szent Lépcső és a Szent Lőrinc kápolna felé indultunk, majd onnan a Vatikánba. Amiket láttunk azokat nem lehet elmesélni. A Szent lépcső tényleg olyan „szent”. Megindító volt látni, ahogy az emberek térden állva, imádkozva mennek felfelé. A Vatikánban a Szent Péter tér és a kápolna méretei eszméletlenek. A Sixtus képolnáról pedig nem is beszélve. Ott csak ültünk és nyakunkat törve bámultunk felfelé. Nem lehet felfogni és feldolgozni azt az iszonyatosan sok, részletes freskót. Ahogy a kápolna felé vezető vakitkáni múzeum folyosóján lévőket sem. A vatikáni múzeum, amúgy egy kicsit már sok volt. Vagyis nagyon tömény. A 100. szobor után már nem igazán tudott lenyűgözni egy másik.

De mindent egybe vetve lenyűgözött mindhárom város, de legfőképp E. Az hogy titokban ezt mindet összehozta, megszervezte, finanszírozta.

Imádom Olaszországot még mindig! Ez annyiban változott, hogy minden egyes újabb utazás minden egyes város után egyre inkább! Ez E-re hatványozottan érvényes! <3 font="">

 

A nagy szakdolgozat harc eredménye bukás lett. Ugyanis hiába minden, de gyengének bizonyultam.

Tudom én, hogy meg lehetett volna csinálni, de hát ez van. Majd következő félévben. Ami annyira nem is lenne baj, merthogy tantárgyam nem marad (remélem!). Meg amúgy is télen ugyebár nem okoz gondot, hogy bent tartsam magam a szobában. Egyetlen hátrány azért mégis van. Mégpedig szemmel láthatóan: jó mélyen bele kell nyúlnom a zsebembe! L

Az élménybeszámolót pedig ott hagytam abba, hogy megtudtam: Róma!

Olyan boldog voltam. El sem tudtam mondani.  De a boldogság közepette mélyen eszmecseréltünk E-vel. Ugyanis Rómába vonattal kellett eljutnunk. Két választásunk volt:

1.       másfél órás út - 82 €

2.       három órás út – 41 €

Én a pénztárcánkat – és azt, hogy én egy fillért sem fizettem – tekintve erősen helyt álltam a háromórás út mellett. És győztem J  E.  aki nem egy türelmes és egy helyben sokat utazgató típus meghajolt a döntésem előtt. És nem bántuk meg szerintem egyáltalán, hogy ezt választottuk. Menet közben böngésztük az útikönyvet, és csodáltuk a tájat! Majd végül megérkeztünk Rómába!

Egy gyors metró és busz fogócska  - esővel! naná, hogy akkor esett mikor bőrönddel kapkodtuk a  fejünket, hogyan és merre – után megérkeztünk a hotelbe. Róma külvárosában voltunk, de gyönyörű volt a hely. Nekem a három közül ez tetszett a legjobban. Csodás kilátással, pihe puha ággyal és rendkívül kedves személyzettel. Mivel külvárosi részen volt jóval olcsóbb, mintha Rómában szálltunk volna meg. Az utazás a belvárosba viszont nagyon egyszerű volt egy busz majd egy metró, amivel aztán bármi elérhetővé vált. Arról nem is beszélve, hogy a metró jegy érvényes a buszra is! J

Az ok amiért abba maradt az élménybeszámoló az nem más, mint a szakdolgozat...

Történt ugyanis, hogy E. csúnyán leszidott, mikor megtudta, hogy röpke két hetem van hátra, hogy leadjam és egy kanyi karakterrel sem írtam többet, mint egy hónappal ezelőtt. Azaz kemény 5 oldalam van...

Na hát erre én eddig minden áldoitt nap görnyedtem a gép felett, hogy kicsikarjak magamból bármit is, de hiába! Semmi. Egyszerűen azt sem tudom eldönteni, hogy miről írjak. Miről kéne szólni. Pedig tudom ám, hogy két hét alatt meg lehetne írni egy szakdogát - főleg úgy, hogy most egyáltalán nincs olyan vágyam, hogy majd én megmutatom, hogy tudok kiválóva végezni. De semmi. Mintha légüres tér lenne a fejem...

Szóval így azzal teltek a szabad óráim - amiből egyébként nem is volt sok - hogy küzdöttem az elemekkel.

De vissza az utazáshoz. Szóval Firenze.

A Firenzébe érkezésünk már nem volt olyan zökkenőmentes, mint Pisa-ban. Sanos korábbi vonattal mentünk, így elég korán ott voltunk a szálláson, de csak két órától - a bunkó recepciós csaj azt akarta, hogy fél 3-tól - lehetett elfoglalni a szállást. Ha tudtuk volna, hogy ezt ennyire szigorúan veszik, akkor az állomáson beraktuk volna a csomagot egy megőrzőbe és nem bumlizunk át a fél városon. De mi elvánszorogtunk a szállodáig. Így hát elmentünk csövezni a bőrönddel egy közeli parkba. Ez egészen addig volt nyerő ötlet, míg nem kezdett el esni az eső. Így visszamásztunk a szállóba és kértünk, hogy hadd húzzuk meg magunkat itt. Azt kell, tudni, hogy ez egy bevárosi szálló volt, így nem mondhatnám, hogy tágas és világos terek jellemezték. Sajnos nem volt egy nagy foadó tér vagy tarásalgó ahol leülhettünk volna. Így a csaj látva, hogy mi már innen nem mozdulunk amíg szobát nem kapunk leküldött az alagsorba egy kanapéra.

Miután hosszas várakozás után elfoglalhattuk a szobát ismét nyakunkba vettük a várost.

Firenze csodás, gyönyörű. A legjobb az egészben, hogy egy két kilométeres körön belül van minden látványosság. Gyalog elindultunk és csak mentünk és mentünk és mentünk. Sajnos nem lehet szavakba önteni, hogy mennyi szépséget láttunk, ahogy azt sem, hogy micsoda hihetetlen szabadság volt a miénk. A legjobban ez hiányzik. Meg az, hogy E. -vel együtt legyek állandóan. Oda mentünk, azt csináltunk amit akartunk.

A dóm,  - mi hatalmas és vissza nem adható egy képen sem a szépsége - a Ponte Vecchio - ahol csak úgy hömpölyög a tömeg és ahol a legfinomabb fagyit ettem - , a Boboli-kert - ahol egy hatalmasat sétáltunk távol a város zajától és hemperegtünk a padon -, az Uffizi képtár - ami megúsztunk sorban állás nélkül, mert furmányos voltam - a rengeteg tér és szökőkút, mind vissza visszatér álmomban azóta is.

Soha nem lehetek elég hálás E.-nek azért, hogy így szeret és soha senki nem fogja felülmúlni ezt az ajándékot.

És még csak Firenzében a második este tudtam meg, hogy vár még ránk Róma!!!

Újra itthon :)

Életem legszebb születésnapi ajándéka után kettős érzésekkel érkeztem haza. Jó volt, hogy újra itthon vagyok öcsivel anyuékkal, de a szívem pedig megszakadt, hogy ott kellett hagyni az a rengeteg látnivalót, az olasz embereket, a szívemhez nőtt kis utcákat. De leginkább az fog hiányozni, hogy kettesben voltunk E.-vel 6 teljes napig és az a szabadság, hogy nincsenek kötöttségeink, nincsenek kötelező feladatok, időpontok... Csak mi ketten és azt csinálunk, oda megyünk amihez kedvünk van.

E.-be pedig minden egyes nap egyre inkább beleszerettem. (Pedig azt hittem ennél jobban már nem lehet.) Olyan jó volt vele. Eleve ez, hogy titokban megszervezett nekem egy ilyen utazást, az hogy titokban tudta tartani. A hihetetlen türelem ami akkor áradt belőle, amikor én vágytam olyan programra, ami őt nem igazán kötötte le. Akkor az, ahogy beleegyezett, hogy inkább 3 óra 40 percet üljünk vonaton a másfél óra helyett, csak mert én spórolni szerettem volna az ő pénzén. Az amilyen nyugalom áradt belőle, amikor én a reptéren félelemmel a szemembe vártam, hogy átessünk az ellenőrzésen és felszálljunk. Egyszóval ismét levett a lábamról.

Első nap hajnalban az indulások még fogalmam sem volt, hogy hova is megyünk egyáltalán. Pestig a kocsiban a vágyakozással vegyített félelem dolgozott bennem. A tudat, hogy még sosem repültem és az, hogy alig várom már :)
Aztán a reptéren fény derült, az első és második úti célra: Pisa és Firenze!

E. rendkívül figyelmesen útikönyvekkel készült és kinyomtatott egy csomó tudni és látnivalót :)

A repülés pedig egyáltalán nem volt rossz, sőt! Hazafelé már teljesen nyugodt voltam.

A repülésről pedig a legszebb emlékem, amit sokszor emlegettünk már ez előtt is, de eddig bizonyítékát még nem láttuk csak most: A felhők felett mindig kék az ég! Az, hogy az esős, felhős Budapestről elindultunk életem egyik legizgalmasabb nyaralása felé és felemelkedve az a nagy fényesség és a tengerkék ég látványa....

Pisában is esett mikor megérkeztünk. A reptérről busszal mentünk be a városba. Majd ott kezdődött kalandos 50 perces utazásunk az 5-ös buszon :D Ugyanis azt egyikünk sem tudtam, hogy Pisa majdhogynem csak egyirányú utakból áll. Ebből következően egy buszjárat az megkerüli a fél világot :D Sajnos a sofőr nem tudott angolul és mikor mondtam neki az utca nevét, hogy hol szeretnénk leszállni csak olaszul krattyolt valamit amiből én annyit értettem, hogy : noooo, noooo! Na mondom fasza, nem is jó buszon ülünk. Erről végérvényesen meggyőződtem mikor másodszor mentünk egy olyan körforgalomban ami a város másik felében volt, mint ahova mi akartunk volna menni. E.-vel eldöntöttük, hogy eljött az ideje, hogy leszálljunk. Erre a sofőr kiabál utánunk olaszul természetesen :), hogy menjünk csak szépen vissza, majd ő szól, hol kell leszállni. Hát ez kb 40perccel később érkezett el. A másik irányba tartott mikor mi felszálltunk rá, megkerültük a várost és már ott is voltunk :)

E. remek kis szállodát foglalt. Lepakoltunk is irány vissza a város ( most már a buszközlekedéssel is tisztában voltunk). Pisában a csodák terét bárhonnan el lehet érni, nem lehet eltévedni.A tömeget kell követni :)

A téren E-ből előjött a focista, beleszeretett a szép zöld fűbe, én pedig a Ferde toronyba belépve teljesen meglepődtem, hogy ez lejt :D

Este a fárasztó és hosszú út és séta után ettünk egy jó kis olasz tészta vacsorát, majd  szállásra visszabuszozva készültünk a másnapi vonatútra, aminek az állomása Firenze.

Jajjj, holnap ilyenkor már a repülőn ücsörgök és izgatottan várom az indulást!

Nem, nem akarom elkiabálni, de...

Ma behívtak állásinterjúra :) Lehet, hogy mégis csak működött a pozitív megerősítés????

Jó tényleg nem élem bele magam, mert ez pont egy olyan munka volt amire, jobb híján küldtem el az önéletrajzom. A hirdetésben ugyanis tárgyalóképes német nyelvtudás volt feltüntetve. Ugyebár én ezzel akkor rendelkeznék, ha 16 évesen !!! a szüleimre és a tanáraimra hallgatok. Ugyanis akkor tettem le a német középfokú nyelvvizsgát és ezzel kiváltottam egy 100 %-os emelt szintű érettségit. Innen kezdve naná, hogy nem jártam órára, pedig mindenki próbált a lelkemre beszélni. De mennyivel menőbb volt már heti 5 lyukasóra... Na ezt igazából 3 éves bánom. Pedig akkor tényleg nagyon jó voltam németből. De sajnos azóta nem szólaltam meg....

Szóval szerintem ha elbukik ez a holnapi dolog az csak e miatt lehet. De ettől függetlenül nagyon bízom benne, hogy sikerül és végre logisztikus lehetnék egy jó helyen és otthagyhatnám a sok idiótát!

Ohh, Istenem segíts!!!

Amúgy tudom ám, hogy hova megyek szombaton! Olaszországba!!!! A szerelmem! A konkrét úti célokat - igen, több is lesz :) -még nem tudom. Az mind meglepetés lesz. De nem bánom, ennyi nekem bővem elég, a többi meg majd szépen lassan kiderül.

Alig várom, hogy elinduljunk (Egy új állással a zsebemben :) )

Tegnap gyakolrotam a pozitív megerősítést:)

Annyiszor mondtam el, ahányszor csak tudtam, hogy még az utazás előtt felmondok, mert lesz egy új munkám. Már más nem segít, úgyhogy ennek működnie kell. :)

Egyébként már agyfaszt kapok itt bent. A főnök arra tette fel az életét, hogy engem baszogasson. Mindenki meg van zuhanva annyi munka van, erre neki nincs jobb dolga, minthogy megnézze miket számláztam mekkora árréssel. Jah és készítesek neki táblázatot róla...

Az utazásról pedig vannak infóim :) Március 30-án reggel 9kor indul a repülőgép!!! Jajj, még sosem repültem, olyan izgatott vagyok! És még ennyit tudok, hogy április 5-én pénteken reggel pedig indul vissza.
Az úticélt még mindig titok övezi. Bár már ígéretet kaptam rá, hogy hétvégén megtudom. Kolléganőim kérdezték, hogy miért akarom tudni, miért nem lesz jó, ha meglepi lesz teljesen. Én szeretném tudni még indulás előtt. Jó lenne úgy pakolni, hogy tudom hol leszek. Bár E. rendkívül kedvesen a 15 kg-os bőröndből azt mondta, rámhagy 10 kg-t :) Meg amúgy is, szeretnék előtte kcisit böngészni a neten, hogy mit kell látni, hova kell menni enni stb.

Várom már nagyon!

De továbbra is fenntartom, hogy szeretnék egy új munkát!!!!!!

És ismét itt vagyok.

Az elmúlt egy hétben igazából nem tuom mi történt, de csak úgy elfolytak a napok. Semmi érdemlegeset nem tettem és mégis, husss...

A hétvégén csütrtökön és pénteken ott rekedtem E-nél. Nem volt olyan szörnyű, de szívem szerint inkább otthon lettem volna anyáékkal beszorulva  alakásba és együtt rihegtünk röhögtünk volna, minthogy egyedül E-nél hol az ablakot, hol a tévét bámulva várjam őt haza. Jah és a legrosszabb az volt, mikor hívott, hogy ne várjam tényleg, mert nem ér haza fél 11-re már csak az időjárás miatt sem. Amúgy meg túlórázik! Fasza... Fogalmam sincs mikor ért haza, mert szerintem csak megfordultam és aludtam tovább.

A péntek ellenben jól sikerült. Sülve-főve együtt voltunk. Este kicsit barátkoztunk is. Szóval jó volt :) Olyan szívet melengető.

De aztán családoztam is a hétvégén :)

Lelekismeretfurdalásom viszont van, mert a szakdolgozat egy karakterrel sem lett több, hosszú hétvége ide vagy oda...

És holnap ismét hétfő...

"Sajnos" a betegség is elmúlt. Én győztem:) De szívem szerint inkább itthon lennék holnap is. Annyira jó volt, hogy nem kellett bemenni abba a szutyokba 5 napig...

Kolléganőm előbb írt egy sms-t, hogy megyek-e holnap. Azt írta van mit mesélnie...gyanítom megint áll a bál. Valaki genya volt, valaki nagy királynak hitte magát, valaki kibaszott a másikkal, valaki fúrta a másikat, valaki megint nagyon okos volt...

Igazából semmi sem változik...

Épp Móni lapját olvasgattam és egy kommentben olvastam ezt a verset:


Máriássyné Szemere Katinka:

A fületlen bögre

Elmosogattam tegnap este, nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Köztük van kettő fületlen, de elölről szépek.
Elölről olyanok, mint a többi: épek.
Csak a hibás részt hátra kell tenni,
Nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Eszembe jutnak most felebarátok,
Kiket képletesen fületlennek látok.
Úgy teszem fel őket életem polcára,
Hogy ne lássak mindig arra a hibára.
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert ha egyszer én térek nyugovóra,
Úgy tesz el engem az igazságos Isten,
Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn.
A mennyei polcra, nagykegyelmű szemmel,
Hátrafelé az én letörött fülemmel.

Annyira megtetszett, hogy el kellett lopjam. Amúgy a bögrék nálunk is tömegesen állnak a konyhaszekrényen és a legtöbb törött füllel befelé fordítva. Kidobni nincs szívem őket. Mindegyik egy-egy emlék egy-egy hangulat, így hát a fületlen bögrehadsereg bitorolja  a konyhát.

Hello táppénz!

Arcüreggyulladással itthon pihenek.
Most tök álszent lennék, ha azt írnám , hogy milyen rossz és mennyire sajnálom, hogy nem mehetek dolgozni.  Ha nem feszítene szét a fájdalom az arcomon még azt is mondanám, hogy fasza :) De így azért nem.

De megkönnyebbülés reggel azzal a tudattal ébredni, hogy ma nem kell bemennem abba fosba és a "kedves" kollégák mindennapi fröcsögését hallgatni.

Mondjuk ma sokkal rosszabbul vagyok, mint ahogy tegnap éreztem magam. Ez pedig a kedves fogorvos úrnak köszönhető. Két héttel ezelőtt a mocsok elhitette velem, hogy ez a fogkőtisztítás nem is fáj és nem is kellemetlen. Ehhez képest tegnap úgy jöttem el onnan, mint akit félholtra vertek. Még órákkal utána is zsibbadt a fejem és a nyálam csak úgy csorgott E. vállán. Monda is, hogy mindig is tudta, hogy a lányok nyálcsorgatva nézik, de ezzel nem segített a helyzeten, mert nevetés helyett csak nyögni és nyöszörögni tudtam.
Ma reggel sem volt semmivel sem jobb a helyzet. A fogaim úgy érzem kiesnek a helyükről.
Ez mekkora faszság: nincs is rossz fogam, elmegyek az orvoshoz, mert érzem azért, hogy vmi nem fasza, erre ő leszedi a fogkövet nekem meg megfájdulnak a fogaim...

Szóval most úgy érzem, hogy a fejem az arra való, hogy fájjon...

Jah és beregisztráltam a nagyon nagyon gyár álláskereső portáljára, bár kizárt dolognak tartom, hogy kapok bármiféle visszajelzést is. De akkor sem adom fel, mert hányingerrel nem fogok dolgozni járni és kész.

Nem csalódtam J

Ez volt a tegnapi munkanapom egyetlen jó pillanata. Ugyanis kedves barátom válaszolt a vasárnap küldött levelemre. Teljesen pozitívan és segítőkészen. Jó persze, megírta, hogy semmi biztosat nem ígérhet, de legalább nyitva tartja a szemét/fülét és bármi van, gondol rám.

Olyan jó érzés volt, hogy valaki próbál nekem segíteni ebben a kínban.

Este pedig a nagybátyám is meglepett egy telefonhívással és közölte, hogy utánajárt, hogy tudnék beférkőzni a nagyon nagy gyárba. Tök jó fej volt. Bár oda nem olyan szívesen mennék, de nekem már mindegy, csak el innen.  Egyszerűen hányingerem van minden egyes itt töltött perctől. Tegnap is tök náthásan meggebedve bejöttem, ahelyett, hogy egy kicsit önzőbb lettem volna és elhúztam volna dokihoz a francba. Hello táppénz!

Mondjuk, ahogy most érzem magam (ráz a hideg, szétdurran a fejecském, tüsszögök percről percre) lehet holnap reggel a munkahely nevű förmedvény helyett, a háziorvosi rendelő intézetet (amit jelen pillanatomban a megváltás templomának tekintek) látogatom meg.

Bár ez a tervem akkor lenne az igazi, ha utána E. mellé bújva, nyakig betakarózva tölthetném a  napot!

Épp előbb küldtem el az önéletrajzom újabb két helyre...

Nem egyszerű dolog ez az álláskeresés. De sajnos egyre türelmetlenebb vagyok, ugyanis a helyzet egyre rosszabb és egyre égetőbb hogy találjak valami munkát. Mindjárt itt van április, a meglepetés út amire nem vagyok elengedve és eközben hányingerem van még attól is ha arra gondolok, hogy holnap be kell mennem abba mocsokba...

De nem csak, hogy két önéletrajzot küldtem el előbb, hanem írtam az én volt osztálytársamnak is. Eddig tartotta  a büszkeségem. Ugyanis ő az én kedves volt osztálytársam, akivel valóban nagyon nagyon jó viszonyban voltunk. Mindketten a "keménymag" részei voltunk, na szóval ő a mi városunk alpolgármestere....
Na jah én itt görcsölök, hogy legyen valami szaros munkám ahol nem utálnak ezzel szemben ő alpolgármester :) Vicces, de igazából büszke vagyok rá. De most fog vizsgázni előttem igazából. Ugynis írtam neki, hogy mi a helyzet és legyen kedves rám gondolni ha akad valami munka amire szerinte alkalmas lennék. Na persze nem így írtam, de a lényeg ez volt.

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez így van. Egyszer szerencsém volt a meghirdetett állásokkal, de azt hiszem ennyi. Legyen elég egy életre. Sajnos kapcsolatok nélkül munkát találni szinte lehetetlen.

Így én most kijátszottam az adu ászom. Kíváncsian várom a  fejleményeket. Annyira, de annyira szeretnék már máshol lenni....

Ahh és igen, ahogy sejtettem...

A torna meg volt. Pipa :) Utána egy kis szauna, ahol a szépen elüldögélek és elmélkedek helyett végighallgathattam, ahogy sok sznob, dagadt, kis törülközős közben azt a biozonyost vakargatós pasi és a hozzájuk tartozó üresfejű nők politizálnak!

A minket körülvevő politikai helyzetről van véleményem, ami annyi, hogy szar. De ez nem csak a kormányra vonatkozik, hanem az egész politikával foglalkozó bandára. Így mindig is kerülöm a politikát, soha nem is érdekelt túlzottan.

Na de ők aztán megfejtették a dolgot. Volt olyan opció, hogy a "nyári szünetre" zárjuk be őket egy ilyen éjezők viadalás! buliba és az erős győzzön a gyengéket meg földeljék el! Hát itt kicsit fennakadtak a szemeim szerintem.

És naná mikorra vonult ki mindegyik??? Hát mikor már én sem kaptam levegőt. Úgyhogy ezekután hazamentem és még véletlenül sem tudtam volna kezembe venni a Logisztika menedzsereknek című bestsellert... Így mire megjött E. a délutános műszakból én már rég durmóltam, hogy bebjut az ágyba adtam neki egy puszit, a helyemre húzódtam és tovább aludtam...

Utálom, ha délutános....

Újabban mindig győzött a lustaság
.

Pedig akkora lendülettel indultam neki az új évnek. Biztos voltam benne, hogy hetente 2x eljutok tornázni. Ha törik, ha szakad. De heti 1x tuti.

Na már most egészen pontosan két hete nem voltam. Mindig közbe jött valami. De ez csak kifogás. Ha nagyon akartam volna simán elmehettem volna legalább 1x.

De a terveim szerint ma ismét belevetem magam! Lehet meghalok, de muszáj újra nekilátni. Mindjárt itt a jó idő, én meg olyan ormotlannak érzem magam...

Jutalom képpen utána meg beülök a szaunába, kicsit összeszedni a gondolataimat. Nem is olyan nagy baj, hogy újabban egyedül jártam. Szerintem ez lesz az én "én időm"! Ez már motivációnak is jó.

Jah és ha már meg nem valósuló tervek: torna után elvileg szakdogát írok....kaccccc

Egy új munkahelyet, de gyorsan! Jajjj csak ezt az egyet szeretném ma de ezt nagyon. Itt nme bírom már sokáig... Hányinger.

A szokdolgozat írásra meg egyszerűen nem tudom rávenni magam. Fgoalmam sincs mi lesz így velem. Eközben semmi kedvem még egy félévért 180.000 Ft-ot kipengetni, de nem bírok erőt venni magamon. Még nem érzem az május 6. súlyát.

Jah és a vicc, hogy ebben a félévben már csak két tárgyam van, amiből az egyik választható. A választhatóból naná, hogy kérdőíves kiértékelős, kutatós beadandó dolgozatot kell írni, április 16-ig!!! Naná, hogy erre lesz még időm/erőm nekem.

Na de mindig mi a vége, ezt mindet én akartam, én választottam. Nagyon jól tudom, de muszáj néha egy kicsit hisztizni...

Na ma valahogy így érzem magam. Attól eltekintve, hogy nekem meg van a hercegem. De azzal tökéletesen egyeértek, hogy mindenki bekaphatja!!!!

És igen, túléltem J

Nincs is lyukas fogam. Sőt a probléma az, hogy túl sok fogam van… Ezzel mondjuk még nem tudtam azonosulni. Ez egy probléma.

A kedves asszisztens néni két szolid szuri után kitisztított a fogaimat, leszedte a fogkövet, majd visszarendelt egy ugyanilyen procedúrára csak épp az alsó fogsoromnál. Szerencsére jövő hét szerdán nem érek rá, így nyertem egy hetet J

És ugye azért nem érek rá, mert E. meglepetés szülinapi Hadházi László est lesz J

Tegnap este öcsi előveszi a kabátzsebéből a telefonját és némi kis aprót. Majd rám néz:
" Ez meg itt a dugi pénzem. Ha anyád kiidegel hazajövök bussszal."

Hát majdnem meghaltam :)

Kolléganő asztalnál ül. Én asztalnál állok. Kabátom veszem le. Főnök belép. Kolléganőhöz szól:
"Egyetlen rendes ember, aki nyolc előtt itt van!"
Kolléga nő értetlenül néz. Én állok, mint egy fasz.

És még megkérdezik miért akarok felmondani....

Olyan bátor nagylány vagyok!

Már a múlthéten éreztem, hogy bele beleszúr a fájdalom egy fogamba. Hétvégén aztán volt egy fél napos fogfájásom és reggel a fogmosás után elemlámpával a számban konstatáltam, hogy a fogtövemnél, közvetlenül az ínyem alatt vagy egy aprócska fekete pötty!!!

Namármost, gondolom, hogy nem vagyok vele egyedül, de rettegek a fogorvostól. Komolyan rágondolok és reszketek. Az én kis aranyos, kedves dokim meg elhúzott Amerikába a francba. E ajánlotta az ő orvosát. Biztos jó doki ő is. Sajnos E-nek komoly kis dolgai voltak a fogával már mostanában is és mindig hozzá járt.

A lényeg, hogy felhívtam. Önszántamból. Úgy hogy nincs állandó fogfájásom. Nincs bedagadva a fejem. Tehát, nem az utolsó utáni pillanatban.

Időpontot persze csak jövő hét szerdára kaptam. (Hozzáteszem, nem lobbiztam, hogy én már pedig azonnal menni akarok!)

Addig van időm lelkileg kicsit felkészülni.

Végső elhatározásra jutottam.

El kell, el akarok innen menni!!!

Állást keresek gőzerővel. Ugyanis I. behívott az irodába múlthéten. Gondoltam, de fasza végre rendezzük a dolgainkat. Hát ismét pofára kellett esnem.

Ugyanaz a meddő vádaskodás és a bezzeg engem megbántottak hozzá állás. Velejéig romlott egy banda ez, természetesen tisztelet a kivételeknek. Sajnálni is fogok itt hagyni pár embert, de egy dolog mozgat. Azért tudok bejönni ide minden reggel, mert gondolatban eljátszom, hogy milyen jó lesz majd I. elé állni és ezt mondani: „Szeretnék felmondani. Azonnali hatállyal, ha lehet. Máshol már várnak.”

Imádnám! Ennél már csak az lenne jobb, hogy a kis pöcs A.-t szembe röhögjem! És közöljem, hogy maradjanak itt a szarba, amit kevernek maguk körül, és szép lassan öljék meg egymást

Nem rég fejeztünk be egy családi Scrabble partit. Olyan jó néha így együtt lenni beszélgetni és nevetni. Főleg úgy hogy tudom, hogy nem jövök haza holnap és holnapután. Holnap kozmetikus és könyvtár holnapután pedig aerobik. Terveim szerint...

Pénteken összeültünk E-nél pár baráttal iszogtani és beszélgetni. Na hát ez reggel 6ig tartott. De rájöttem, hogy öregszem. Nekem már ezek a "bulik" valók. Nem vágyom hangos zenés táncolós bulikba. Ilyen jóhangulatú iszogatós nevetgélős baráti összejövetelekre vágyom. A szilveszter is azért tetszett, mert összejöttünk páran eliszogattunk elbeszélgettünk és eljátszottunk mint  a gyerekek. Társasjáték, xbox minden egyéb. És egyáltalán nem volt az a kötelező buli jellege, amiért mindig is utáltam a szilvesztert és soha nem éreztem jól magam....
Sokkal inkább összehozzák a csapatotaz ilyen esték, mintha elmennék egy szórakozó helyre és mindenki menne amerre lát.

Szóval jó volt. De a whisky-kóla szar!

Azt érzem, hogy ülök egy lavór lanygos vízben.

Nagyon nem jó ez így. Valaminek történnie kéne. Ki kéne lépni ebből.

Sehogy még sosem volt - ahogy mondani szoktam. De most kicsit olyan mintha sehogy sem lenne.

A héten megnéztük a Benjamin Button különös élete című filmet.

Hát a film valóban különös. Eleve ugye, hogy marha hosszú. Nehezen boldogulok a hosszú filmekkel, de ez olyan más volt. párszor felvetettük E-vel, hogy félbehagyjuk és két részletben nézzük meg, de mégis tovább lestük. Ugye maga a sztori arról szól, hogy Brad Pitt megszületik öregen és fiatalodik majd végül meghal. Vannak nagyon ütős dolgok a filmben, nem is nagyon tudtam véleményt formálni másnap róla. Ez is olyan film, amin kicsit rágódni kell, hogy megértsd a mondani valóját. Szerintem többek között arról is szól, hogy az elmúlás, a halál és az öregség az életünk részei. Nem menekülhetünk előle. Meg kell tanulni ezekkel együtt élni. Van az a mondta a filmben, amikor maghal a kapitány "Szitkozódhatnék, káromkodhatnék, de ilyenkor az ember már csak aludni vágyik..." Szerintem a halál leginkább azoknak fáj, akik itt maradnak. De nekik is meg kell tanulni ezzel együtt élni. És aki az emlékeidben veled van, akit szerettél, az mindig veled marad.
A másik kedvenc mondatom pedig amikor a lány megkérdezte a haldokló anyját, hogy nem fél-e? Erre ő azt válaszolta: "Nem, inkább kíváncsi vagyok, kíváncsian várom a folytatást!" Na ezaz... A folytatás...Én sem hiszem, hogy a mi létezésünk ennyiből áll. Itt lehúzni a mi kis nyomorúságos életünket és meghalni, eltűnni, valaminek kell még ott ránk várni.
Meg a filmben többször előjön a "soha sincs túl későn" Mindig van lehetőséged változtatni, beteljesíteni a vágyaidat, meglépni azokat aki elől elmenekültél.
Szóval a halál életünk egy része, de egyben valami új kezdete, addig viszont élvezni kell az életünket, és mindig kell, hogy legyen erőnk változtatni, meglépni váratlan lépéseket!

Tegnap este megvettem E. születésnapi ajándékát.

Igazából jólval korábban, mint kellen, mert csak egy hónap múlva lesz a nemes nap :)

De muszáj volt, mert Hadházi László önálló estéjére vettem két jegyet :) Már néztem múlt héten is, de akkor minden jegy elkelt. gondoltam meglesem megint hátha lesz valami szülinaphoz közelebbi előadás is és láss csodát aznapra tettek még egy előadást!

Szóval február 27-én kacagunk sokat sokat !

Szombaton volt egy hete, hogy megfájdult a sarkam. Most már egyre rosszabb..
Erre ezt találtam:

Csont fájdalmának (sarok fájdalom) lelki háttere:
A láb különböző megbetegedéseivel küszködő ember olyan, mint aki egy 4 fallal határolt szobában áll, látja ugyan az ajtót, mégsem megy ki rajta. Azaz tisztában van vele mit kellene tennie, mégsem teszi meg a szükséges lépéseket. A fájdalamat az okozza, hogy jelentős energiát kell visszatartania ahhoz, hogy ne mozduljon meg. Szembesül azzal, hogy nincs bátorsága felvállalni, megtenni, de közben szíve majd megszakad. Hiszi, hogy el tudná érni, de mégsem megy!
A sarok egyébként is a gyenge pontja az embernek! Ha problémánk van vele, felül kell vizsgálnunk nem vagyunk e túlzottan földhöz ragadottak életünk 1-1 területén.

A hétvége után újra dolgozni jönni, olyan mint, egy majdnem begyógyult sebet újra feltépni...

"Az élet nagyon sors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére." (Tizenegy perc - Paulo Coelho)

Na igen, ez való igaz. Egy hete még azt hittem most ez az én évem les. Új dolgok, új szituációk. Emellett nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába és a tanulásba.
Most meg mág önéletrajzot írok és munkát keresek...

Sajnos úgy érzem itt már nincs maradásom.Megtiporták az önbecsülésem és becsületem.
Köszönöm ebből nem kérek.

A probléma már csak az, hogy ha új munkahelyem lesz április elején ott sem mehetek szabira. Valami olyan kéne ahol kezdhetek április közepén...

Álom, álom édes álom

Hát az úgy történt, hogy E. szervezett nekem valami meglepetést és kérdezte múlt héten, hogy jó-e nekem április első hete. Én meg mondtam, hogy igen... És itt kezdődött a baj.
Vagyis a baj, akkor kezdődött, amikor meghallottam, I. év "év eleji" meetingjét hétfőn. Kijelentette, hogy áprilisban senki nem mehet szabadságra, mert szimpózium és kiállítás lesz. Én naiv pedig úgy gondoltam, hogy az a tiszta ha szólok neki a programról. Most utólag már tudom, hogy inkább hallgatnom kellett volna, április 2-án meg betelefonálni, hogy táppénzen vagyok.
Hétfőn még egész normálisan megbeszélte velem, hogy átgondolja a dolgot, de ha már be van fizetve akkor elég fix a dolog...
Tegnap reggel behívott és közölte, hogy nincs szabi. Más kolléga is jelezte, hogy szeretne akkor menni és így vagy mindenki vagy senki alapon inkább senki. Ekkor még nem is volt baj. Délelőtt győzködtek a lányok, hogy mondjam már meg neki, hogy be van fizetve és nem lehet eltenni az utat. Én meg bementem hozzá... És sírva jöttem ki! Akkor már tudtam, hogy ez a dolog már nem a szabiról szól. Itt jöttek azok a dolgok, hogy a többiek miket dörgölnek az orra alá (pl. hogy kik voltak szabin tavaly a húzós időben. vagy hogy A. nem megy el postára pedig I kérte rá tavaly) És hogy vannak a cégnél olyanok akik fütyülnek az ő szavára. Már akkor is mondtam, hogy szerintem én nem tartozom közéjük és ha tudtam volna hogy ilyen gázos lesz az április akkor úgysem mondom E-nek hogy ráérek...
De ma reggel jött az igazi sokk. Reggel behívott és közölte, hogy "botrányosan viselkedem" "nevetséges érveim vannak" "E. is felelőtlen és gyerekes" "nem veszek részt a cég életében" Csiripelek egész nap a lányokkal" " nem tartom tiszteletben a kéréseit" és miután ezeket a koholt vádakat kiviharzott közölte mindenkivel hogy ő most pár nap szabadságra megy, mert nem tudta kipihenni magát az ünnepek alatt.
Hát köszönöm... Nekem az önbecsülésem ezt nem engedi. Engem koholt vádakkal nem támadjon senki. Ha ő kiállés mint ahogy egy vezetőhöz illik közölné a cég dolgait az alkalmazottakkal, akkor mindenki tudta volna az időpontot nem csak a kis pincsi falkája...
És én most az ő kis játékaiknak vagy az áldozata. Az állandófurkálódásnak és annak, hogy mindenki mással van elfoglalva és nem magával.
De nem érdekelnek. Ma már frissítettem az önéletrajzomat és keresek más munkát. Remélem a leggázosabb időszakban tudom ott hagyni őket és akkor majd megtudják. Én nem akarok belekeveredni az ő kis játékaikba és abban tönkremenni. Még fiatal vagyok ehhez. Meg egyébként sem szeretnék olyan helyen dolgozni ahol a főnök nem is főnök, vállalati kommunikáció nincs (légy gondolat olvasó!!!) mindenki fúr mindenkit.
A. azt is közölte, hogy engem sok helyről hazaküldtek volna azért ahogy viselkedtem... Ajjjhe akkor már értem is a "botrányosan viselkedsz" érvet... És még hogy nem egy bábú akit mozgatnak... ohhh fákk...
Hogy baszódna meg mindenki!!!!

Szóval ennyit arról, hogy ez azén évem! Azt hiszem ennek még lesz folytatása...

Ismét egy 10 órás leltár... Az agyam mint egy kifacsart szivacs. Holnap még egy maraton aztán vizsga. Ollé! Izgalmasan indul ez az év.

Éljen a leltár reggel 8-tól este 6-ig!!! És hol van még a hétvége... De a fiúknál legalább jó a hangulat.
Erről meg az jut eszembe, hogy 7-én már kint leszünk az irodában de én maradok egyedül. A többi lány kimegy a kis raktárba. Én meg bezzeg egyedül maradok a fiúkkal. Amiben azért van jó dolog is. Például nem kell hallgatnom A. kolléganőm siránkozását nap mint nap. De nagyon szeretném megkapni így B. helyét. Így most mindenkinek háttal ülök (eddig is így volt mondjuk), de legalább B velem szemben volt. Most meg majd nézzem a falat??? És amúgy is az a legjobb hely, sajnos mások is tudják, főleg az undok A., aki szintén szemet vetett rá.

Az ünnepek olyan gyorsan elteltek. De olyan jó volt sokat otthon lenni anyuékkal. Feltöltődtem. Ma meg már le is eresztettem.

Amúgy meg új év, új remények. Minden évnek így futok neki, aztán eltelik pár hét és rájövök, hogy semmi sem változott minden marad a régi...